Hírek / A hónap embere

Hogy indultál el zenei irányba?

Két évesen kaptam egy furulyát, és amikor belefújtam, elsírtam magam (nevet). Négy és fél éves koromban vettük elő újra, és magamtól elkezdtem játszani rajta. Már tanárral tanultam meg az elsőéves zeneiskolai anyagot, fél év alatt, és ezután ő ajánlotta, hogy váltsak zongorára. A zongora számomra a hangszerek királynője. Az összes hangszert nagyon szeretem, de a zongorán egy egész zenekart meg tudok szólaltatni, és ez olyan, mintha hatalom lenne a kezemben. Hatalmas és kimeríthetetlen a zongorairodalom, tulajdonképpen egész életemben tanulhatnék – akkora anyag áll rendelkezésemre, aminek soha nem érnék a végére, és ez nagyon izgalmas. Semmiképpen sem érzem unalmasnak, még akkor sem, ha naponta öt órát gyakorolok… 

Pici korom óta csak akkor tudok elaludni este, ha klasszikus zene szól a rádióban. A zene megnyugvást nyújt. Már a kezdetekkor is órákig tudtam improvizálni, megnyugtatott. Hálás vagyok azért, hogy a zongora lett a hangszerem. 


Az eddigi életed jelentős részét tette ki, hogy azon dolgoztál, hogy egyre jobb legyél. Talán nem mindig ment ez könnyen. Kaptál ebben segítséget?

Bizony, volt olyan, amikor nem akartam gyakorolni. Eleinte elég volt egy óra gyakorlás egy nap, de ahogy idősödöm, egyre többet és többet kell. Amikor nem akartam, mert már elegem volt az egészből, a szüleim sokat segítettek abban, hogy a célom legyen a szemem előtt, és ne adjam fel. Mostanában már négy-öt órákat gyakorlok, ha pedig versenyre készülök, még többet. Ilyenkor a szemem előtt kell tartanom a célt, másképpen megesik, hogy elkalandozom.


Ez mit jelent pontosan?

Vannak közeli és távoli céljaim. Utóbbi, hogy világhírű zongoraművész legyek, ehhez nagyon sokat kell dolgoznom. Nagyon sokat. Már egyetlen nap kihagyás is nagy veszteség, például egy nehezebb etűd egy nap szünet után teljesen kimehet a kezemből. Közeli célok pedig a mostanában tervben lévő versenyek és fellépések. Később szeretnék majd felnőtt versenyeken is indulni – Cliburn, Queen Elizabeth – amelyekhez most még túl fiatal vagyok.


Mit jelent egy-egy fellépés, mit élsz meg?

Nagyon sok tapasztalatot lehet közben szerezni. Minden fellépés más egy kicsit, mégis ki lehet alakítani egy rutint. Mindig arra törekszem, hogy egyre kevesebbet izguljak, és össze tudjam szedni a gondolataimat. Van, amikor egy nagyon jól megtanult darabot viszek a színpadra, de ott hirtelen úgy érzem, mintha semmit nem tanultam volna. Azt kell gyakorolnom minden fellépésnél, hogy rendesen tudjak összpontosítani, és a teljes tudásommal játsszak, vagy talán még annál többel. Kétfajta állapotom van a színpadon: az egyik, hogy sokkal jobban játszom, mint a zongoraórákon, a másik pedig ennek az ellenkezője (nevet). De előbbitől nem szabad elbíznom magam! Hisz ez csak akkor valósulhat meg, ha nagyon sokat gyakorlok, csak akkor működik ott, a színpadon.


Az online fellépés miben más? 

Kevesebb izgalommal jár, mint az élő fellépés. Egyre több az olyan verseny, ahova videót lehet beküldeni, amit, ugye, többször is fel lehet venni. De egyre gyakoribb, hogy élő streaming készül, ahol az élő fellépéshez hasonlóan csak egy lehetőségem van. Ráadásul még az internet ront is a felvétel minőségén. Ugyan nem ül 50-60 ember a nézőtéren, hanem csak egy kamerának játszom, de szakmailag így sincs könnyebb dolgom, úgy érzem.


Mit jelent számodra a Virtuózok, hogy élted meg a versenyen való részvételt, a győzelmet?

Hihetetlen nagy élmény volt! Először szerepeltem televíziós produkcióban. Sok más program is volt a verseny mellett, nagyszerű volt a hangulat, sosem unatkoztunk. Rengeteg kisfilm forgatás és interjú volt, amiket nagyon élveztem. Sokat változtatott a személyiségemen, teljesen kinyíltam. Eleinte eléggé meg voltam szeppenve, de miután továbbjutottam az első fordulón, nagyon megkönnyebbültem és egyre jobban felszabadultam. Olyan művészeket is megismerhettem, mint Bogányi Gergely, vagy Plácido Domingo. A szuperdöntő előtt volt egy mélypontom, amikor az összes önbizalmamat elvesztettem: néhány nappal a döntő előtt a szemfestékre allergiásan reagált a szemem, bedagadt és annyira rosszul nézett ki, hogy azt hittük, egyáltalán nem tudok fellépni. Anyukám segített abban, hogy visszatérjen az önbizalmam, ami olyannyira sikerült, hogy akkor is felléptem volna, ha a dudor ott marad a szememen. 


Érdekel a zeneszerzés és a rajzolás.

Amikor improvizálok, akkor filmzenékből kiindulva saját dallamot találok ki és ezeket megpróbálom kottaíró program segítségével lejegyezni, vagy a telefonommal felveszem és visszajátszom. Főleg a science fiction és a fantasy filmek inspirálnak. Szeretnék majd igazi filmzenét írni. A rajzolással is szeretnék komolyabban foglalkozni a jövőben. Digitálisan is rajzolok, és papíron is. Komolyan csinálom, autodidakta módon tanulom. Nem tudom, minden tervem, álmom valóra válik-e, lesz-e rá időm, energiám, de  bízom benne, hogy így lesz.

zak-foto-vagott.jpg

Rozsonits Ildikó (14) Budapesten él, a Toldy Ferenc Gimnázium diákja. Négy éves korában kezdett zenével foglalkozni, öt éves kora óta zongorázik, 10 évesen vették fel a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, ahol Eckhardt Gábor a tanára. Számos hazai és nemzetközi versenyen kapott komoly elismerést, összesen 12 első helyezést nyert eddig.

  


Fotók: Virtuózok, Zeneakadémia